130 éves az Északi Színház épülete
130 éves az Északi Színház épülete
2022. január 14–17. között ünnepli a Polgármesteri Hivatal és az Északi Színház a napjainkban is működő második szatmárnémeti színház átadásának 130. évfordulóját.

A ma is impozáns épületet Voyta Adolf (1834–1923) pápai műépítész tervezte klasszicista stílusban, 80–100 lépéssel északra az előző helyétől, abban az utcában, amely a vár kapujához vezetett. Úgy is hívták, hogy Vár utca (1883-tól Hám János, jelenleg Horea utca). A színház ünnepélyes megnyitójára 1892. január 14-én került sor. 
A megnyitó ünnepségen Kereskényi Gábor polgármester köszöntötte a résztvevőket.


„Kulturális, építészeti és történelmi örökségünk megőrzése afféle feladat, amely az elkötelezettségünkön és a műveltségünkön múlik. Szerencsére olyan időszakban élünk, amely során új utak nyílnak meg előttünk, és pályázatok révén rengeteg lehetőség adódik kulturális örökségünk gyarapítására. Ezek kiaknázása azonban rajtunk, mindannyiunkon múlik. Megtiszteltetés és büszkeség számomra, hogy ebben a pillanatban együtt ünnepelhetek mindazokkal, akik számára fontos a szatmárnémeti színházi élet száz évnél jóval többet magába foglaló történelme. Városunk egyik szimbolikus épületének az átadásának a 130-ik évfordulóját ünnepeljük, amely közösségünk számos fontos történelmi eseményének adott otthont. Egy olyan objektumról beszélünk, amely túlélte a történelem útvesztőit, és tehette rá bárki a kezét, még mindig az eredeti célját szolgálja. Évszázados történelme során több ezer műsor otthona volt, amely rendkívüli élményekkel gazdagította a közönséget, többek között engem is. Ismerem ennek az épületnek minden szegletét és a szellemiségét is, és szatmáriként talán nyugodtan kijelenthetem, hogy az ország egyik legszebb színházépületével büszkélkedhetünk, amelynek nemcsak a külalakjára lehetünk büszkék, hanem az azt megtöltő művészekre, akik remek játékaikkal a színházszerető szatmáriak otthonává tették a Voyta Adolf által megtervezett építményt.”  - fejtette ki a városvezető. 


A 130 év során több átalakítást és felújítást végeztek az épületen, legutóbb 2013. és 2015. között 2,5 millió euró értékben, jelenleg pedig a Románia-Ukrajna Határon Átnyúló Operatív Program keretén belül kerül sor az Ács Alajos Stúdióterem korszerűsítésére. A projekt keretén belül megújulnak a stúdióhoz tartozó helységek és a nézőtér is, a helyszínt pedig kisebb előadások megtartására, próbákra és egyéb rendezvények megszervezésére használják majd. Ugyanakkor megújul az épület homlokzata is, valamint a korszerűsítik a világítást és a hangtechnikát is. A projekt összértéke 1.100.000 euró.