Adománygyűjtés testvérvárosaink lakosainak és az ukrajnai rászorulók részére
Adománygyűjtés testvérvárosaink lakosainak és az ukrajnai rászorulók részére
Adománygyűjtő akciót szervez február 27-től, vasárnaptól a Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal, a Szociális Igazgatóság és a helyi civil szervezetek (Maurer Alapítvány és Hans Lindner Alapítvány) testvérvárosaink lakosainak és a megyei határátkelőket igénybe vevő ukrajnai menekültek részére.

A nem romlandó élelmiszerek és egyéb szükséges holmik leadására három helyen lesz lehetőségük az adakozni szándékozóknak.


„Amikor Szatmárnémetit rendkívüli természeti katasztrófa sújtotta, sokan ismeretlenül siettek a megsegítésünkre. Nekünk most barátaink vannak nehéz helyzetben, és amint azt a mondás is tartja, a bajban ismerszik meg az igaz barát. Szatmárnémeti lakossága szolidáris a szomszédaival és nemzettestvéreivel, önkormányzati és civil pályán egyaránt. Segítenünk kell a bajba jutottakon, hiszen nem tudhatjuk, mikor szorulunk mi is segítségre.” – fejtette ki a gyűjtés kapcsán Kereskényi Gábor polgármester.
 

A segíteni szándékozó szatmáriak az alábbi helyszíneken adhatják át az adományaikat:

Szatmárnémeti Szociális Igazgatóság: Ilisești utca, 4. szám, 8.00 és 18.00 óra között
Maurer Alapítvány, Bercsényi (George Coșbuc) utca, 4A szám, 8.00 és 18.00 óra között
Hans Lindner Alapítvány, Zárda (Ceahlăului) utca, 38. szám, 8.00-18.00 között


Elsősorban tartós élelmiszereket, lisztet, cukrot, olajat, palackozott vizet, befőtteket, péksüteményeket és édességeket várnak, de igény van akár hálózsákokra, pelenkákra vagy tejporra is.


További információk a 0751.200.702-es telefonszámon.