A Bukfeszten arattak sikert a Harag György Társulat előadásai
A Bukfeszten arattak sikert a Harag György Társulat előadásai
Október 6-án ért véget a MASZÍN tagszínházak bukaresti fesztiválja.

A Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata két előadással vett részt a fesztiválon. Október 1-jén az Odeon Színház színpadán a Mizantróp, avagy a kirakat rendezés alatt című előadást láthatta a közönség, Molière műve nyomán, Sardar Tagirovsky rendezésében. A társulat alkalmazott rendezőjének nevét már ismerhették a fővárosi nézők, hiszen a társulat két évvel ezelőtt az általa színpadra állított Raszputyin című előadással vett részt a Bukfeszt első kiadásán. 

Másnap a Metropolis Színházban Martin McDonagh, kortárs ír szerző drámája nyomán színpadra vitt A kripli című előadást játszotta a társulat, amellyel Bélai Marcel, pályakezdő rendező debütált a múlt évadban Szatmárnémetiben

A Mizantróp kapcsán Mihai Brezeanu, a Liternet.ro kritikusa sokszínű előadásról ír, amelyben méltatja, hogy egy pillanatra sem engedi el nézője kezét: még a szünetekben is történések, performanszok és zenés etűdök töltik meg a színházat. Elismerő szavakkal illette a „kortárs művészet”, az influenszerek és vloggerek világának kritikáját, amely a dráma kortárs olvasatának alapjául szolgált. Emellett gratulációját fejezte ki a társulat tagjainak a kiváló zenei teljesítményért, a hangszerek használatáért, és kiemelte a két főszereplő, Keresztes Ágnes és Orbán Zsolt színészi játékát.

A kripli című előadásról Demény Péter, író a következő gondolatokat osztotta meg internetes blogján:
„(...) A színészek egyébként is nagyon jók. Bogár Barbara és Rappert-Vencz Stella belevisznek a hangulatba, ahogy ott takarítanak és morcoskodnak, miközben leülünk; Nagy Csongor komikus, fontoskodó hírmondó – az arany szíve nemigen látszik, de ez bizonyára a dráma, azaz Martin McDonagh apró hibája –, Gaál Gyula a közönséget is megőrjíti az örökös mentolos cukorkáival meg sárga nyiminyamijaival, Nagy Orbán raccsoló és félszemű német doktor a maga szélesvállúságával, bőrdzsekiben és mereven, Poszet Nándor ijesztően nevetséges és elvágólagos a motorcsónakjával.

Budizsa Evelyn átváltozóművész. A kolozsvári Vadásztársaság óta nem is láttam ilyent: ott Györgyjakab Enikő változott szép nőből szánnivalóvá, itt Budizsa lesz közönséges falusi libából gyönyörű vamp, aztán ismét visszazuhan, hogy megint felíveljen. Szabó János Szilárd pedig gyermeki ártatlanságot visz a különben éles eszű, művelt kripli alakjába”.

Mindkét előadást szakmai beszélgetés követte Oana Cristea Grigorescu kritikus és Maria Zărnescu egyetemi oktató vezetésével.