A Fejlesztési, Közigazgatási és Közmunkálatokért Felelős Minisztérium projektjének köszönhetően egy új, korszerű bölcsőde épül Szatmárnémetiben.
Amint arról Cseke Attila miniszter úrral megegyeztünk, a Poligunului (Lőtér) utcai 3 emeletes létesítményben 6 csoport kap majd helyet, ami által tovább javul majd a szatmárnémeti iskola előtti oktatás színvonala.
Megkezdődött egy új bölcsőde építése Szatmárnémetiben, a Lalelei sugárúton, a Fejlesztési, Közigazgatási és Közmunkálatokért felelős Minisztérium által indított, az Országos Beruházási Társaság (CNI) közreműködésével megvalósuló Szent Anna Program keretében.
Kortól és edzettségi szinttől függetlenül mindenkit szeretettel várunk június 12-én, pénteken egy különleges estére, amely a mozgásról, a sportról és a szabadtéri közösségi élményekről szól.
Melyik együtteseket látná legszívesebben 2027-ban? Mennyire elégedett az rendezvény idei kiadásával? A Szatmárnémeti Városnapok minden évben különleges eseménynek számít közösségünk számára, kicsiknek és nagyoknak egyaránt.
Célunk, hogy a szatmáriak a lehető legkellemesebb és legemlékezetesebb hétvégét töltsék a közösség legnagyobb ünnepén, a 28. Szatmárnémeti Városnapok keretében.
A Szatmárnémetiben működő bölcsődékbe a 2026–2027-es tanévre történő újra beiratkozás/beiratkozás ütemterve.
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat
Válasszon cookie-t
Süti szabályzat
Szöveg nagyítása
Szöveg zsugoritása
Fekete/Fehér
Magas kontraszt
Negatív kontraszt
Világos háttér
Linkek hangsúlyozása
Olvasható betűtípus
Audio
Visszaállítás
Modulul citire text este activ. Vă rugăm permiteți ,,autoplay" paginii web sau dați click pe buton pentru a permite citirea textului.