Ingyen előadáson vettek részt az időseink
Ingyen előadáson vettek részt az időseink
A színházi előadás annak az eseménysorozatnak a szerves része, amely a „Szépkorúan is aktívan” elnevezésű projekt keretében valósul meg.

Azok a szépkorúak, akik az utóbbi időben nagyon ritkán, vagy egyáltalán nem jutottak el a színházba, pénteken, január 28-án ingyenesen tekinthették meg a Szatmárnémeti Északi Színház Mihai Raicu Társulatának „Almost, Maine” című romantikus komédiáját. A nézők egy része a Jiului utcában található nappali központ látogatói, részben pedig a központot nem látogató, de 65 évnél idősebb személyek voltak. 


A színházi előadás annak az eseménysorozatnak a szerves része, amely a „Szépkorúan is aktívan” elnevezésű projekt keretében valósul meg. A Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal programja a Szatmárnémeti Szociális Igazgatóságon keresztül, partnerségben a Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezettel valósul meg, célja pedig, hogy javítson a Szatmárnémetiben élő idősek életminőségén, aktívabbá tegye az időskort és lehetőséget teremtsen számukra, hogy részesei legyenek a közösségi életnek.