Két eseménydús év az Idősgondozó Napközi Központban
Két eseménydús év az Idősgondozó Napközi Központban
A Jiului sétányi Idősgondozó Napközi Központ a POCU 2014-2020-as programjának köszönhetően jött létre, miután a Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal, a Szociális Igazgatóság és a Szatmári Egyházmegyei Caritas sikeresen pályázott.

Két év után kijelenthető, hogy megtérült a befektetett munka, hiszen a 2,7 millió lejből elkészült intézmény több mint 150 szépkorúnak biztosít ellátást és hasznos időtöltést, így, az egyre inkább nagyobb érdeklődés miatt, újabb hasonló intézmények létesítése várható.
 

„Továbbra is elkötelezettek vagyunk a szépkorúak mellett! Miután 2,7 millió lejnyi uniós támogatásból létrehoztuk a Jiului sétányon az Idősgondozó Napközi Központot, az utóbbi két év során 164 idős személy lelt otthonra benne. Ezen eredményes tevékenység is bátorít bennünket arra, hogy a szatmárnémeti civil szervezetekkel közösen újabb hasonló jellegű létesítményeket hozzunk létre, városunkban pedig modellértékű legyen az idősek gondozása”, mondta Kereskényi Gábor, Szatmárnémeti polgármestere.