×
KULTURÁLIS ÉLET
2022. január 14–17. között ünnepli a Polgármesteri Hivatal és az Északi Színház a napjainkban is működő második szatmárnémeti színház átadásának 130. évfordulóját.
Második alkalommal szervezte meg az Iparosotthonban az „Újévi ökumenikus imát” a Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal és a Helyi Tanács. Az eseményen kilenc szatmárnémeti egyház képviselői, politikusok és a civilek egyaránt jelen voltak, és a hálaadás mellett Szatmárnémeti fejlődéséért és minden polgáráért is imát mondtak
A romániai forradalom és a szabadság győzelmének emléknapján az Antikommunista Ellenállás Emlékműve előtt tisztelgett a forradalom hősei előtt Kereskényi Gábor polgármester.
Tartós partnerséget építünk Szatmárnémeti testvérvárosaival!
Annak érdekében, hogy az elkerített részről az emberek szabadon ki-be járhassanak, a látogatók karkötőket kapnak a fent említett dokumentumok alapján, illetve, hogy megakadályozzuk a túlzsúfoltságot a bejárati kapuknál, ezeket a karkötőket szeptember 20-tól elérhetővé tesszük a szatmáriak számára a Tűzoltótoronynál és az Aushopping bevásárlóközpont, a rendezvény partnerének információs pontján.
A rendezvény szervezői a Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal, a G. M. Zamfirescu Kulturális Központ és a Szatmári Fiatalok Kulturális Egyesülete voltak, a csapatban több mint 50 szervező és önkéntes dolgozott. 
A COVID korlátozások tekintetében fontos kiemelni, hogy a nyitott,  utcai performanszokat a járókelők szabadon élvezhetik az ajánlott távolságtartás figyelembevételével, a Red Hat Yard és a Vécsey-ház udvarába viszont a hatályos rendelkezések alapján esténként 21 óra után csak oltási igazolvánnyal, vagy negatív teszttel lehet belépni.
A Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal megrendelésére elkezdték a Vasile Lucaciu parkban található Capitoliumi Anyafarkas szobor felújítását.
A Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal és a „G.M. Zamfirescu” Kulturális Központ folytatja a fiataloknak szóló rendezvények szervezését. A nyári szezon zenei és városi kulturális fesztiválokkal indult online, majd személyes részvétellel a város legfontosabb terein.
Szatmárnémeti büszke városunk idős közösségére, akik méltósággal, bátorsággal és bölcsességgel élték le életüket a legnehezebb pillanatokban is. Ennek a közösségnek tagjai Ferenczi Lajos és Bató Erzsébet is, akik az idei évben ünnepelték a 100 éves születésnapjukat, ez alkalomból köszöntötte őket Kereskényi Gábor polgármester.
Cookie