Megkétszerezte a harmadik Szamos-híd finanszírozását a minisztérium
Megkétszerezte a Strand utcáról induló harmadik Szamos-híd finanszírozását a Cseke Attila által irányított Fejlesztési, Közigazgatási és Közberuházásokért felelős Minisztérium.

Ennek köszönhetően az eredetileg jóváhagyott 81,34 millió lejen kívül újabb 80 millió lej támogatást kap az önkormányzat, így a beruházás értékének 80 százalékát központi támogatásokból fedezi az önkormányzat.


„A helyi közösségek építkezéseit, a települések fejlődését támogatjuk. Összesen 1.101 önkormányzatnak utal ki a minisztérium, az eredetileg jóváhagyott finanszírozáson kívül, 1,9 milliárd lej többletköltséget a Helyi Fejlesztések Országos Programján keresztül finanszírozott beruházásokra. A szatmárnémeti Szamos-híd finanszírozását például megkétszerezte a minisztérium.” – nyilatkozta a költségvetés-kiegészítés kapcsán Cseke Attila, külön kiemelve a szatmárnémeti beruházást.


A miniszter  egyébként többször is személyesen tekintette meg a munkálatokat, és amint azt helyszíni szemléje során kijelentette, szeretné, ha a beruházás minél hamarabb elkészülne, és évtizedekig és azon túl is a szatmáriak rendelkezésére állna.


„Mindannyiunk számára egyértelmű, hogy a harmadik a Szamos-híd építése az utóbbi három évtized legnagyobb szatmárnémeti beruházása. Mikor belevágtunk, sokan kételkedtek bennünk, sőt, negatívan álltak a beruházáshoz, különböző kifogásokat keresve. Most pedig mindannyian láthatjuk, ahogy napról napra haladnak a munkálatok, miközben az ehhez szükséges kormánytámogatást is sikerült jelentős mértékben növelnünk, pontosabban fogalmazva, megkétszereznünk. Cseke Attila személyében egy olyan személy vezeti a minisztériumot, aki számára valóban fontos a helyi közösségek fejlesztése. Ne feledjük, hogy a hídon kívül a tanuszoda és két új bölcsőde építését is a minisztérium fedezi.” – nyilatkozta a bejelentést követően Kereskényi Gábor polgármester.


Ugyanakkor nem elfelejtendő, hogy Cseke Attila nevéhez köthetőek a legnagyobb Szatmár megyei egészségügyi beruházások is. Egészségügyi miniszterként ő támogatta a Szatmár Megyei Sürgősségi Kórház fertőző betegségeket kezelő és a járóbeteg kezelő (régi poliklinika) épületeinek a felújítását, valamint a sürgősségi és az onkológiai osztály korszerűsítését is.

 
Cookie