×
Municípiumi Bölcsődei Igazgatóság
Annak érdekében, hogy a szükséges évi felújításokat és higiénizálást elvégezhessék, a nyár folyamán ideiglenesen, ugyanakkor az igényeket figyelembe véve, bezár több szatmárnémeti bölcsőde is.
A két város kezdeményezése kiemeli a zöldövezetek bővítését és a levegőminőség javítását célzó projektek fontosságát a két testvérvárosban és a régióban egyaránt. A Crossbordair projektet Nyíregyháza működteti, Szatmárnémeti pedig partnerként szerepel.
A Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal és a Bölcsődei Igazgatóság tájékoztatja az érintetteket, hogy 2022. május 10. és 19. között lehetséges iratkozni a 2022–2023-es tanévre a kilenc szatmárnémeti bölcsődébe, amelyekben összesen 190 szabad hely van.
Beszámolt a tavalyi év eredményeiről Kereskényi Gábor polgármester, majd ismertette a 2022-es év prioritásait is
Két új bölcsődét építünk Szatmárnémetiben, miután a Fejlesztési, Közigazgatási és a Közmunkálatokért felelős Minisztérium jóváhagyta az erre irányuló pályázatunkat.
Emellett kérjük, vegyék figyelembe, hogy a nyitva tartó bölcsődék befogadóképessége véges az illető bölcsődébe amúgy is járó gyerekek száma miatt.
A dossziék értékelésére július 5. és 8. között kerül sor, az eredmények a bölcsődékben 9-én lesznek kifüggesztve. Szeptember 1. és 3. között kerül sor ezek megerősítésére, végleges eredmények pedig szeptember 7-én lesznek.
Cookie