Az óévbúcsúztató előadások különlegessége, hogy általuk a szatmári színjátszás kiemelkedő alakjára, a társulat örökös tagjára, a Jászai-díjas Czintos Józsefre is emlékeznek: ezeket a bérletszünetes előadásokat az ő emlékének ajánlják, aki életében többször is azzal viccelődött: ha távozna az élők sorából, róla ne bérletet, hanem bérletszünetet nevezzenek el.
December 28-án és 29-én újra látható lesz a My Fair Lady című musical, mindkét napon 19 órától. A román-amerikai színházi alkotó, Andrei Șerban első musical-rendezését nem csak a szatmári közönség előtt játszotta nagy sikerrel a társulat, az előadás szerepelt a magyar színházak bukaresti fesztiválján, a BUKFESZT-en. Vendégelőadásként volt látható többek között Marosvásárhelyen és Nagyváradon, a tervek szerint pedig januárban a sepsiszentgyörgyi közönség is láthatja majd a nagyszabású zenés előadást.
December 30-án és 31-én A miniszter félrelép című előadást tűzi műsorra a társulat, 19, illetve 18 órai kezdettel. Ray Cooney fergeteges vígjátéka, Lendvai Zoltán rendezése garantáltan megmozgatja majd a rekeszizmokat.
Az ünnepi előadásokra jegyek válthatók a Szatmárnémeti Északi Színház jegypénztárában, illetve online a Biletmaster.ro jegyértékesítő rendszerben.