Eredményes az önkormányzati és a civil összefogás!
Eredményes az önkormányzati és a civil összefogás!
A Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal, az APASERV Rt. és a „Nagyberek Lakóközösségi Társulás” együttműködésének köszönhetően saját források felhasználásával elkészült a környék ivóvíz- és csatornahálózatának kiépítéséhez szükséges megvalósíthatósági tanulmány, amelyet szerdán adtak át a társulás képviselői az önkormányzat és a vízszolgáltató vezetőinek.

Kereskényi Gábor polgármester szerint ez az összefogás a bizonyítéka annak, hogy amennyiben a városvezetés és a civil társadalom együttműködik, akkor sokkal hatékonyabban lehet fejleszteni a várost.
 

„A mai esemény egy ékes bizonyítéka annak, hogy ott, ahol a civil szféra aktívan kiveszi a részét a közösségi fejlesztésből, rendkívüli dolgokat lehet megvalósítani. Köszönöm az egyesületnek a pozitív hozzáállást, remélem mások is követik majd a példájukat, és együtt tesszük szebbé és élhetőbbé a városunkat” – mondta a városvezető.


 


 

 
Cookie