×
Projektjeink
Szombaton megkezdődtek az aszfaltozási munkálatok.
A Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata május 8-án mutatta be a Ludas Matyi Szatmárban című produkciót Bessenyei Gedő István társulatigazgató rendezésében.
A szatmárnémeti gyalogoshíd nem csak egy beruházás, hanem városunk szimbóluma.
Május 11-én, szombaton 7 órától aszfaltozási munkálatok miatt forgalomkorlátozás lép érvénybe a Vasile Lucaciu sugárút 1918. december 1. és az Al. I. Cuza (Eötvös) utca közötti szakaszán.
A közösség legnagyobb ünnepe, a városnapok évről évre összehozzák a szatmáriakat.
Együtt ünnepel a város!
Nyitvatartás keddtől vasárnapig 10 és 21 óra között.
A Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal, a „Városi regeneráció a 15-ös lakónegyed Károlyi út, Arinului utca, Ozana és Universului sétány közötti övezetében” projekt tulajdonosa tájékoztatja az érdeklődőket, hogy a szatmárnémeti 15-ös lakónegyedben megvalósuló projektre vonatkozóan a Szatmár Megyei Környezetvédelmi Ügynökség a környezeti hatásvizsgálati eljárás keretében meghozta a döntést.