×
Projektjeink
A szatmárnémeti kulturális élet meghatározó alakjának életét és munkásságát bemutatva a tárlat egy különleges utazásra invitálja a látogatókat, amely során irodalmi és publicisztikai írásokat, levelezéseket, egyedi feljegyzéseket, színdarabok plakátjait és folyóiratok cikkeit tekinthetnek meg az érdeklődők.
Újabb sikeres európai uniós projekt ért véget. Újra méltó módon tudja szolgálni a szatmári minőségi színjátszást és a színházkedvelők esetében a hozzáadott értékkel történő szabadidő-eltöltést az Ács Alajos Stúdióterem, miután 2023. október 13-án ünnepélyes keretek között került sor az európai uniós alapokból felújított épület átadására.
A kiállítás október 27-ig látogatható.
Október 13–14. között George Mihail-Zamfirescu drámaíró, prózaíró, költő, publicista és műfordító születésének 125. évfordulóját ünnepeljük. Kivételes tehetségű alkotó volt, aki a karaktereket és a jellemvonásokat mesterien ábrázolta műveiben.
A begyűjtött hulladék 80 százaléka nagyméretű háztartási eszköz volt.
23. alkalommal került megrendezésre az Erdélyi Magyar Filmfesztivál.
Amint azt már a szatmáriak korábban is megszokhatták, október 7-ét követően minden szombaton, 10 és 13 óra között a város 16 pontján adhatják le a feleslegessé vált elektronikai cikkeket a szatmárnémeti lakosok, amelyek újrahasznosítása által környezetkimélőbben készülhetnek újabb elektronikai cikkek.
Kérjük a szatmári lakosokat, hogy kerüljék az irtószerek és a mérgező anyagok megérintését
Kérjük a szatmári lakosokat, hogy kerüljék az irtószerek és a mérgező anyagok megérintését!
A 7-es számú Napközi óvodásai hamarosan újra birtokba vehetik második otthonukat, miután európai uniós alapokból korszerűsítettük a Széchenyi (1918. December 1.) utcai intézményt.