×
KÖZSZOLGÁLATI OSZTÁLYOK
A Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal folytatja a hagyományt és díjazza a hosszú ideje házasságban élő szatmáriakat. Szerdán, július 14-én a Kossuth-kertben található Zöld Házban 29 ötven éves házassági évfordulóját ünneplő, illetve 5 hatvanadik évfordulóját ünneplő párt díjaztak.
Az elmúlt hétvége is eseménydúsan telt, és legalább ilyen izgalmasnak ígérkezik a következő is. Pénteken, július 9-én Caravana ANIMA szórakoztatta a gyerekeket egy zenés interaktív foglalkozás keretén belül, ahol jókedvtől és zenétől volt hangos a Tűzoltótornyot körülölelő Dr. Fátyol Rudolf park.
A Hans Linder Alapítvány érdekes javaslattal áll elő olyan gyermekek számára, akik szeretnék fejleszteni gyakorlati készségeiket.
A mai naptól megtekinthetőek a szatmárnémeti önkormányzat által fenntartott bölcsődékben a felvételi listák
A Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal és a Kulturális Központ aktív kikapcsolódást kínál a nyári hétvégékre.
A hétvégi eseményen 25 termelő vesz részt, akik szombaton és vasárnap 10 és 18 óra között várják a vásárlókat és a Szatmári Termékekkel ismerkedőket. Szeretnék ugyanis, hogy a szatmáriak a saját szemükkel győződjenek meg az általuk nagy lelkesedéssel és odafigyeléssel készített árucikkek minőségéről.
A Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal és a „G.M Zamfirescu" Kulturális Központ közös célja a helyi vállalkozások és vállalkozói kultúra népszerűsítése.
A Szatmárnémeti Lakossági Nyilvántartó Szolgálat újraindította a terepmunkát, melynek során olyan személyeket keresnek fel otthonukban, akik nem képesek személyesen megjelenni személyi okmányaik elkészítése céljából a szolgálat ezzel foglalkozó irodájában.
Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatala felhívja az elővásárlási joggal rendelkezők figyelmét a 82-2021-es számú eladási ajánlatra.
Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatala felhívja az elővásárlási joggal rendelkezők figyelmét a 81-2021-es számú eladási ajánlatra.