Ünnep a Napközi Idősotthonban
Ünnep a Napközi Idősotthonban
A Idősek Nemzetközi Világnapját és a Jiului sétányon lévő Napközi Idősotthon fennállásának egy éves évfordulóját ünnepelte szeptember 29-én a Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal és a Szociális Igazgatóság

A Idősek Nemzetközi Világnapját és a Jiului sétányon lévő Napközi Idősotthon fennállásának egy éves évfordulóját ünnepelte szeptember 29-én a Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal és a Szociális Igazgatóság. A rendezvényen jelen volt Kereskényi Gábor polgármester, Adrian Bălaj igazgató, a Caritas képviseletében Román János tisztelendő/Caritas igazgató, valamint a Maurer Alapítvány elnöke, Maurer Róbert. 


„Október 1. az Idősek Nemzetközi Napja, amely esemény lehetőséget teremt arra, hogy megköszönjük mindazt, amit városunkért tettek, és emlékeztessük Önöket, hogy nincsenek és soha nem lesznek egyedül. Meggyőződésem, hogy mindazoknak, akik ennek a városnak a felelős vezetői, kötelességük van Önökkel szemben, akik egy életet dolgoztak azért, hogy Szatmárnémetit olyanná tegyék, amelyben napjaink generációja élvezheti az életet. Öt évvel ezelőtt elindultunk egy úton, amelyet remélem, hogy még hosszú ideig együtt folytatunk! Jó egészséget, számtalan örömöt kívánok Önöknek a gyermekeikkel, unokáikkal, dédunokáikkal, és remélem, hogy jövőre ugyanitt és egészségesként találkozunk” – mondta köszöntőjében Kereskényi Gábor.


A városvezető ugyanakkor köszönetet mondott a szociális igazgatóság munkaközösségének, a Caritas képviselőinek, hiszen a közös, uniós projektnek köszönhetően 150 szépkorú személy részesül ellátásban.


 „Sajnos az elmúlt két évben nagyon nehéz időszakot éltünk át, amely még nem ért véget. A Szatmárnémeti Szociális Igazgatósággal és a partnerszövetségekkel együtt létrehoztunk egy rendszert az idősek megsegítésére, ami nagyon jól működött. Ugyanakkor elindítottuk  ezt a Napközi Központot, amely szintén nagyon jól funkcionál, ezért szeretnénk ilyen központokat létrehozni a város egyéb részein is. Végezetül emlékeztetni szeretném Önöket arra, hogy nincsenek és soha nem lesznek egyedül, ezért a Polgármesteri Hivatal és a Szociális Igazgatóság kezeskedik” – zárta mondanivalóját a polgármester.


A rendezvényeknek otthont adó Idősgondozó Napközi Központ az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (POCU) keretén belül lett létrehozva, összértéke pedig 2.786.616,39 lej.