×
Intézmény
Az államtitkár asszony mostani látogatása új távlatokat nyit meg előttünk a folyamatban lévő projektek, valamint a következő támogatási időszakban leadható pályázatok esetében is. 
A 2023. március 7-én kelt 159-es számú polgármesteri rendelet alapján  2023. március 8-án 13.15 órai kezdettel ÖSSZEHÍVOM Szatmárnémeti Municípium Helyi Tanácsának azonnali, online ülését a következő napirenddel:
A 2023. március 6-án kelt 158-as számú polgármesteri rendelet alapján 2023. március 8-án 13.00 órai kezdettel ÖSSZEHÍVOM Szatmárnémeti Municípium Helyi Tanácsának rendkívüli, online ülését a következő napirenddel:
 A szakszerű szolgáltatásoknak köszönhetően több mint 200 ezer páciens vette eddig igénybe a Hám János Orvosi Központ szolgáltatásait. Gratulálunk mindazoknak akik lehetővé tették ezen, a szatmáriak számára rendkívül fontos beruházás megvalósítását
Egyebek mellett a Szatmárnémeti-Óvári gyorsforgalmi út M3-as autópályára történő csatlakozásáról és a kerékpárútjaink összekötéséről egyeztetett ma Lázár János és Cseke Attila miniszter urakkal és Nagy Bálint közlekedésügyi államtitkárral Kereskényi Gábor polgármester.
2021. decemberében fogadták el azt a törvényjavaslatot, amelynek értelmében február 15-ét az „olvasás napjává” nyilvánították Romániában. A törvény célja, hogy ezen a napon az olvasást és annak a gyerekek nevelésében betöltött fontos szerepét népszerűsítő eseményeket tartsanak, amelyekhez a központi és a helyi közigazgatási hatóságok, a kultúrával és oktatással foglalkozó állami intézmények anyagi és logisztikai támogatást nyújthatnak.
A 2023. február 16-án kelt 101-es számú polgármesteri rendelet alapján 2023. február 23-án, 14.00 órai kezdettel ÖSSZEHÍVOM Szatmárnémeti Municípium Helyi Tanácsának a Polgármesteri Hivatal üléstermében - Október 25. tér, 1. szám, Szatmárnémeti - megtartandó soros ülését a következő napirenddel:
Köszönjük, hogy a helyi adók és illetékek befizetésével 2022-ben is hozzájárultak városunk fejlődéséhez. A mögöttünk hagyott 12 hónap rendkívüli és nagyon nehéz volt, hiszen jóformán még ki sem hevertük a koronavírus-járvány okozta nehézségeket, a közvetlen szomszédságunkban háború robbant ki. A konfliktus okozta energiaválság és infláció közvetlenül érintett minket is, ennek ellenére arra törekedtünk, hogy befejezzük azokat a projekteket, amelyek hosszú évtizedekre meghatározzák Szatmárnémeti arculatát. Azért dolgozunk, hogy városunk 2023-ban is egy fejlődő település legyen, amely az uniós és központi források, illetve a helyi bevételek megfelelő felhasználásával napról napra szépül és élhetőbbé válik.
Különleges napjuk volt ma az Idősgondozó Központ szépkorú tagjainak, hiszen farsangi mulatságot szerveztek számukra.