×
Intézmény
Az utóbbi évek rendkívüli helyzet elé állították az európai társadalmat, hiszen a koronavírus, majd az ukrajnai háborús konfliktus következményei milliók életét nehezítették meg. A Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal mind a járvány, mind pedig a testvérvárosainkat érintő háború kitörésekor a civil szervezetek bevonásával igyekezett segíteni a rászorulókon, hiszen közös problémáinkra csak együtt tudunk megoldást találni. 
Sajtótájékoztatón számolt be október 27-én a Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal vezetősége a következő időszak eseményeiről. Az energiaválság és az elszabadult infláció következtében kialakult gazdasági válság nemcsak az önkormányzat tevékenységét befolyásolja, ezért a civil szervezetekkel közösen a polgármesteri hivatal felkészült arra, hogy azonnal segíteni tudjon a téli időszakban bajba kerülőknek. Ugyanakkor nem maradnak el a hagyományos rendezvények sem, és az uniós finanszírozású projekt megvalósítása is a tervezett ütemben halad.
A 2022. október 20-án kelt 1073-as számú polgármesteri rendelet alapján 2022. október 27-én, 14.00 órai kezdettel ÖSSZEHÍVOM Szatmárnémeti Municípium Helyi Tanácsának soros ülését a Helyi Tanács üléstermébe – Október 25. tér, 1. szám – a következő napirenddel:
A 2022. október 14-én kelt 1046-os számú polgármesteri rendelet alapján 2022. október 17-én, 12.00 órai kezdettel ÖSSZEHÍVOM Szatmárnémeti Municípium Helyi Tanácsának azonnali, online ülését a következő napirenddel:
Minden hónap első keddjén lakossági fogadóórát tartanak szatmárnémeti alpolgármesterei.
A 226/2021-es törvény alapján a gázzal, villanyárammal, távhővel vagy fával fűtő családok fűtéspótlékban és energia kiegészítőben részesülnek, amennyiben megfelelnek az alábbi követelményeknek:
A nagyszüleink és a szüleink révén váltunk azokká akik vagyunk, ezért minden tiszteletet és szeretetet megérdemelnek!
A 2022. szeptember 22-én kelt 963-as számú polgármesteri rendelet alapján 2022. szeptember 29-én 14.00 órai kezdettel ÖSSZEHÍVOM Szatmárnémeti Municípium Helyi Tanácsának a Polgármesteri Hivatal üléstermében - Október 25. tér, 1. szám -, megtartandó soros ülését a következő napirenddel:
A 2022. szeptember 11-én kelt 954-es számú polgármesteri rendelet alapján  2022. szeptember 15-én, 14.00 órai kezdettel ÖSSZEHÍVOM Szatmárnémeti Municípium Helyi Tanácsának azonnali, online ülését a következő napirenddel:
Tovább bővíti önkéntesekből álló hálózatát a Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal, egy olyan szakemberekből álló, gyorsreagálású csapatot kialakítva, amely gyorsan és hatékonyan tud közbeavatkozni rendkívüli helyzetekben, katasztrófák, járványok, vagy háborúk esetén.