×
KULTURÁLIS ÉLET
A karácsonyi vásár keretében működő Mikulás-műhely is megnyitotta ma kapuit, a foglalkozásokon több mint 100 gyerek vett részt.
A karácsonyi fények alatt együtt kántáltuk a legszebb karácsonyi dallamokat. Az ünnepre való készülődés hangulatát sikerült becsempészni a szatmáriak szívébe.
November 24-én 19 órától tartotta az évad második nagyszínpadi bemutatóját a Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal által fenntartott Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata. Heinrich von Kleist darabját, egy Molière-feldolgozást mutat be a társulat Bocsárdi László négyszeres UNITER- és Jászai-díjas alkotó rendezésében, aki negyedszer dolgozik a szatmári társulattal. Ő vitte színre a számos fesztiválszereplést megért Tévedések vígjátékát, a Scapint, illetve A nagy Romulus című előadást is, amelyet két évvel ezelőtt mutatott be a szatmári társulat.
Mesebeli hangulattal várunk november 30-án 18.00 órától!
A vásár nyitvatartása: 15.00–21.00 óra között.
Jelentkezni november 21-éig, online formában.
Az önkormányzat vezetése fogadta ma a romániai Francia Kereskedelmi, Ipari és Mezőgazdasági Kamara küldöttségét, majd közösen négy, Szatmárnémetiben működő vállalatot látogattunk meg, és megbeszéléseket folytattunk a befektetési és együttműködési lehetőségekről.
Október 13–14. között George Mihail-Zamfirescu drámaíró, prózaíró, költő, publicista és műfordító születésének 125. évfordulóját ünnepeljük. Kivételes tehetségű alkotó volt, aki a karaktereket és a jellemvonásokat mesterien ábrázolta műveiben.
A #LogOUT szlogennel szervezett tudásfórumon idén a szakmájában elismert 10 neves előadó tart inspiráló előadásokat aktuális témákban
Ünnepi hétvégét tartott a Brighella Bábtagozat létrehozásának 20 éves évfordulóján. Bizony, már két évtizede működik az idén 70 éves Harag György Társulat bábtagozota!