×
KULTURÁLIS ÉLET
A Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal és a Kulturális Központ aktív kikapcsolódást kínál a nyári hétvégékre.
A hétvégi eseményen 25 termelő vesz részt, akik szombaton és vasárnap 10 és 18 óra között várják a vásárlókat és a Szatmári Termékekkel ismerkedőket. Szeretnék ugyanis, hogy a szatmáriak a saját szemükkel győződjenek meg az általuk nagy lelkesedéssel és odafigyeléssel készített árucikkek minőségéről.
A Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal és a „G.M Zamfirescu" Kulturális Központ közös célja a helyi vállalkozások és vállalkozói kultúra népszerűsítése.
 Sok szempontból is különleges rendezvénynek minősül a Samfest Jazz and Wine. Többek között azért, mert ez volt az idei év első jazz fesztiválja országunkban, amelyet a COVID nyitás után nem sokkal már meg is tudtunk szervezni. 
Június 25–27-e között a dr. Fátyol Rudolf parkban és a Dinu Lipatti Filharmónia koncerttermében a szatmári közönség mind a hazai, mind pedig a nemzetközileg elismert művészek és zenekarok előadásait élvezheti majd. 
A TIFF karaván válogatásában a következő filmek szerepelnek: Colectiv – az első Oscar-díjra jelölt román film, Poate mai trăiesc şi azi – egy meseelemeket is tartalmazó romantikus, román nyelvű film, díjnyertes rövidfilmek, valamint az Éden – Kocsis Ágnes többszörösen díjazott magyar rendező legújabb filmje.
Köszönjük mindenkinek a részvételt! A „Săptămâna Copiilor și Tinerilor” folytatódik.
A Kulturális Központtal fiatalos várost építünk, amely a gyermekek és fiatalok számára is vonzó.
Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatala, a „G. M. Zamfirescu'' Kulturális Központ és a Szatmár Megyei Múzeum közreműködésében immár nyolcadik alkalommal kerül megrendezésre a "Májusi műhely" című kortárs művészeti kiállítás, melynek az "Aurel Popp" Emlékműhely ad otthont.
A város reprezentatív épülete május 21-én pénteken 16 órától újra megnyit a látogatók előtt.