×
KULTURÁLIS ÉLET
Immár harmadik éve annak, hogy a World Music Festival keretében a szatmári közönség a zene révén kapcsolódik a különböző kultúrákhoz.
A World Music Festival egy háromnapos útlevél a világ különböző kultúrájából érkező zenei fellépőkhöz.
Szeptember 5-én kezdetét veszi az Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatánál a felnőtt és mecénás bérletek árusítása.
A World Music Festival egy háromnapos útlevél a világ különböző kultúrájából érkező zenei fellépőkhöz.
A Harag György Társulat szeptember 7-én 19 órától látja vendégül a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház előadását, az Iráni konferencia című produkciót. Az előadás rendezője a négyszeres UNITER- és Jászai-díjas színházi alkotó, Bocsárdi László.
A TIFF Unlimited karaván 2024-es kiadása remek lehetőség volt arra, hogy a Batthyány (Corneliu Coposu) sétányon lévő rendezvénytéren három varázslatos filmes estére összegyűljenek a mozi szerelmesei a csillagos ég alatt.
A létesítmény 1904-ben, Meszlényi Gyula püspök kezdeményezésére épült, Dittler Ferencz tervei alapján. Az épület a kezdetektől fogva fontos szerepet játszott, hiszen teljes panorámát nyújt a városra.
Szatmárnémetiben 39 középiskolát, általános iskolát és óvodát szerelnek fel új bútorzattal egy, a Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal által megnyert, európai uniós finanszírozású projekt keretében.
A Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) és a G. M. Zamfirescu Kulturális Központ szervezésében, a Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal támogatásával megvalósuló rendezvény 2024. augusztus 9–11. között zajlik.
A 80 férőhelyes, videoprojektorral felszerelt konferenciaterem mellett megbeszélések és tárgyalások lebonyolítására kialakított helyiség is rendelkezésre áll.