×
Ügyfélszolgálat
A Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatalban és az alárendelt intézményekben december 4-től a megszokott program lesz érvényben.
A Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal folyamatosan rendelkezésére áll és készségesen segítséget nyújt azoknak, akik az önkormányzat hatáskörébe tartozó problémák megoldását kérik.
A törvény által előírtak be nem tartása fizikai és magánszemélyek esetében is 100 és 500 lej közötti pénzbírsággal büntetendő.
A Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal vezetői számára rendkívül fontos a közvetlen kapcsolattartás, ezért mindig nyitottak arra, hogy személyesen is közbenjárjanak a felmerülő problémák megoldásában.
Havi fogadóórája során parkolási, személyazonossági iratok beszerzése során adódó, köztisztasági, valamint zöldövezet karbantartási problémák kapcsán adott választ és megoldási lehetőségeket az audienciára jelentkezőknek Maskulik Csaba városmenedzser.
A húsvéti ünnepek alatt az Anyakönyvi Osztály rendhagyó órarend szerint tart nyitva. Ennek értelmében kérik a halálesetek bejelentésével az osztályhoz forduló szatmáriakat, hogy szombaton, illetve hétfőn 9 és 12 óra között keressék fel a Lakosság-Nyílvántartó Igazgatóság munkatársait.

Továbbra is igyekszünk a közszolgáltatások digitalizálásával könnyíteni az ügyintézést!