20 éves testvérvárosi kapcsolatát ünnepli Szatmárnémeti és Nyíregyháza!
20 éves testvérvárosi kapcsolatát ünnepli Szatmárnémeti és Nyíregyháza!
Az elmúlt években is több milliónyi támogatást sikerült lehívnunk városaink és ezáltal régiónk fejlesztésére, és ezt kell tennünk a továbbiakban is. Európa és a világ változik, és ezzel együtt változnunk kell nekünk is, ugyanakkor arra kell törekednünk, hogy a változások után is megőrizzük az értékeinket.

Polgármester Úr, Hölgyeim és Uraim, Tisztelt vendégek!

Húsz év telt el azóta, hogy a Szatmárnémeti és Nyíregyháza közötti kapcsolat hivatalossá vált, mi azonban mindannyian tudjuk, hogy a gyakorlatban ez több száz évre tekint vissza, hiszen ahogy földrajzi helyezkedésünk úgy értékeink és hagyományaink összekötnek bennünket. 


Ez alatt két évtized alatt Önök megbízható partnereink és igaz barátaink voltak, ugyanakkor példaképeink is, akik néhány lépéssel előttünk járva sokszor mutatták nekünk a helyes utat. Azt az utat, amelyet együtt kell járnunk, hiszen történelmünk és az előttünk álló történelmi lehetőségek is összekötnek bennünket. 
Az elmúlt években is több milliónyi támogatást sikerült lehívnunk városaink és ezáltal régiónk fejlesztésére, és ezt kell tennünk a továbbiakban is. Európa és a világ változik, és ezzel együtt változnunk kell nekünk is, ugyanakkor arra kell törekednünk, hogy a változások után is megőrizzük az értékeinket.


A mai aláírással tovább  erősítjük ezt a partnerséget, én pedig büszke vagyok arra, hogy polgármesterként aláírhatom ezt a történelmi okiratot.
Meggyőződősen, hogy ma egy új fejezetet nyitunk a két város kapcsolatában, amelynek eredményeit az egész szatmári régió lakosai, határon innen és túl élvezni fogják. Kedves barátaim, ismételten köszöntöm Önöket, és sikeres együttműködést kívánok mindannyiunknak. 
Köszönöm, hogy meghallgattak!

Szatmárnémeti polgármestere,
Kereskényi Gábor