×
Zöld Ház
Leírás
Leírás

A szatmári polgárok körében már a XVIII. század végétől nagy népszerűségnek örvendett a céllövészet, az erre kijelölt helyszín pedig a jelenlegi Kossuth-kert területe volt.
Az idők folyamán a lőgyakorlatok és a feltételezhető versenypályák miatt felmerült a környék rendezése, valamint egy kert kialakításának szükségessége.
A padokkal ellátott kertben épült fel a lövőház, a városi gőzfürdő, valamint egy vendéglő. A Lövölde‐kert önálló léte 1899‐ben szűnt meg a városi tanács egyik határozata alapján, miszerint a lövészegyesületet kitelepítette régi helyéről a Kossuth‐kert rendezésének céljával, amelynek megálmodója Kiss Gedeon, aki 1896‐tól a főlövőmesteri címet viselte.
A kert kialakítását a hamburgi születésű Johann Heinra bízták, aki közel 300 kertet tervezett, majd 1900‐ban, a párizsi világkiállításon aranyérmet kapott kertterveiért.
A modern közfűrdő 1901-ben épült, amely 2009-ben 750 ezer euróból lett felújítva. Az épületet jelenleg a Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal használja.

Galéria